refik.in.ua   1 ... 3 4 5 6 7

15. EGY FALU, EGY HÁZ


A falu központjában állt végre Meglásd újonnan felhúzott párt­székháza, vagyis a régi helyén. Viszont...

Erre a szomorú „viszont”-ra Bódog egy nyugtalan éjszaka jött rá.

Megint csak az ő Riska tehene segítette hozzá a felisme­réshez. Elnyújtott panaszos hangja behallatszott egész a köz­pontig, Bódog maga sem értette, mitől van ereje még mindig bőgni, hiszen amióta forradalmi feladatuk elvégezni útra keltek, senki sem nézett feléje. Ő legalábbis nem, Melindáról tudta, hogy nem hurcolja be az Elvtárs szavait az istállóba, a Győző gyerek pedig fejni nem tanult meg, nem fért bele az ötéves terv rá vonatkozó forradalmi nevelésébe. „A falu fölé emelkedik a Riska hangja!”

Ez volt az alapja annak a kommunista gondolatsornak, mely egész Meglásd jövőjét új, szélesebb sínekre helyezte.

„Ezzel szemben a pártház....!”

Ez volt a szikra, ez a forradalmi kapcsolat, mellyel mozgal­mi éberségéről tett tanúbizonyságot Bódog.

Vagyis addig, amíg a Riska hangja a falu fölé emelkedik, az új pártházat csak a közvetlen közeléből lehet látni, nemcsak és elsősorban nem azért, mert éjszaka sötét van, s a párt házát elfelejtették kivilágítani, hanem mert túl alacsonyra építették. Más szóval nem emelkedik Meglásd fölé.

„Márpedig - fogalmazta meg kifogását Bódog - nem azért építettük a pártházat a központba, hogy ne lássuk, vagyis ne higgyünk a szemünknek!”

Elhatározta, hogy nemcsak kiszélesítik, hanem egyúttal meg is emelik a pártszékházat. Melyet ő konokul és mozgalmi éberségből pártháznak nevezett.

Melindával könnyű volt elfogadtatni a tervet, hiszen a párttitkár-feleség, régóta fájlalta, hogy a paplak gólyája maga­sabban fészkel, mint amennyire a „pártház” kéményét sikerült megemelni, vagyis a gólyának szabad rálátása volt a fontos központra.

- Elvtársak! - vetette fel az akciócsoport előtt Melinda. - Ha valamire felnézünk, akkor az ne a paplak gólyája legyen, hanem a Párt háza!


A helyzeten mit sem segített, hogy maga a pap is tagja volt az akciócsoportnak, és lelkesen támogatta a tervet. Lelke­sedett a rendőrtiszt is, akit maga Melinda delegált a csoportba. És nemcsak ezért, vagyis Melindáért volt oda, hanem a kora is megszólalt. Vagyis a lába nem bírta már a lótás-futást a falusi pártbizottság ellenségei után. Ráadásul egyre nőtt azok száma. Bogár Marci például azt mondta a szomszédjának, miközben a tehenüket várták a csordából, hogy nem kellett volna átépíteni a falut; szomszédja meg arról biztosította Marcit, hogy számára a falu régi neve megfelel; pártgyűlés helyett a határba ment „tallózni”; Mag János szerint pedig az tudnivaló, hogy amióta az eperről lemondtak, abban az agyagban semmi meg nem termett. Na most, ha ő, a rendőr ezeket egy magasított párt­ház tetejéről gukkerrel figyelhetné! Ráadásul ha még egy őrtornyot is emelnének a tetejére...

Szó szót követett, mozgalmi éberség forradalmi öntudatot szült. Nemhiába járt Melinda ideológiai kurzusra a megyeköz­pontba, a változást a kommunista tudat kialakítása terén sürgette:

- Öntsék ki a lelküket a meglásdiak a pártházban. Egye­lőre a kocsmáros meg a boltos vetekszenek értük.

Az ifjúsági szervezet elnöke azonnal megsejtette a párt­titkári gondolatmenet irányát. Ráébredve annak forradalmi voltára, így adta a többi tudtára, hogy helyesli azt:

- A traktorokat egy állomásba gyűjtöttük.

A pap egy lépéssel még nála is tovább ment:

- Egy akolba gyűjtjük a párt báránykáit.

Bódog a szívéhez kapott. Mi van? Nem vérzik talán? Vagyis nem lobog a forradalmisága? Más szóval: még a pap is túltesz rajta?

S ha már nem ő ötölte ki a meglásdi lelkeket összefogó forradalmi megoldást, legalább szóban formát neki ő adott:

- Felépítjük az új pártház helyére az újabbat, mely magas, és mindannyiunk számára otthont biztosít.

Hogy elejét vegye bármiféle tiltakozásnak, Melinda így fogalmazott:


- Egy falu, egy pártház!

- Magos! - adta jóváhagyását újra Bódog.

A rendőr a magáét hangoztatta: - Mindannyian a Párté vagyunk!

A pap széttárta karját, mint aki az Elvtárs beszéde szelle­mében fogant ötletet megáldja. Csupán Anti nem nyilatkozott. Majd amikor mégis, azt hozta fel, hogy magukra maradnak az állatok, ha a falusiak mind a pártházba költöznek be.

- Fejőbrigádok járják majd a falut - vigasztalta meg őt Bódog, aki nem utolsósorban a Riskára is gondolt. Legalább nem bőg majd.

Megint csak az ifjúsági vezető segített a tervezésben:

- Egy helyre tereljük őket.

Bódog maga is érezte, hogy a fejőbrigádok körül valami sántít, úgyhogy megörvendett a javaslatnak:

- Forradalmi ötlet, elvtárs - gratulált. - Majdnem annyira, mint az enyém, amikor a táviratot kiötöltem!

A féltégla után akart nyúlni, hogy verje vele a mellét, Vörös Berta viszont a bikacsököt nyújtotta.

- Az istállókat is lebontjuk - kiáltott Bódog örömittasan -, nemcsak a házakat! Minél több hely, annál több kommunista búza!

Ezt mondta, mert nem tudta szem elől téveszteni fel­adatát, melyért instruktorrá választották. S látta már magát a pártház tetejéről a meglásdi kommunista búzatenger fölé hajolni.

- A pártbizottság a legfelsőbb emeleten lesz - nyilatkozta ki első örömében. Ám alig mondta ki, megbánta máris. Hiszen azt a legutolsónak fogják nevezni a pártonkívüliek.

- Nem lesz pártonkívüli! - mondta határozottan Melinda. - Aki nem lép be, annak a pártházban nincs helye.

Melinda szavaiból Anti az állatok ügyében erőt merített. - Belépnek akkor az állatok is a pártba?

Lehurrogták. Újra próbálkozott: - Elönti a ganélé a párt­házat!

Újabb kételyére nem is figyeltek, mert akkor meg az ifjú­sági szervezet vezetője ajánlotta, hogy a földszintre költöztes­sék be a traktorokat, az állatok menjenek az első emeletre, arravaló a lábuk. Erre viszont Boci Panni, aki éppen tagfelvételi kérelmét jött beadni, ellenkezett. Azzal, hogy az ő tehene lesántult, nem tud felmenni az emeletre.


- Levágjuk! - mondta erre Melinda, a kommunista fegye­lem rendíthetetlen híve.

Ám még ezzel sem oldódott meg a földszint ügye. Bódog ugyanis a földszintet akarta már a pártbizottságnak, attól félt ugyanis, hogy a tehenek kiszabadulva lelegelik a kommunista búzát. Legeljenek inkább a tetőn!

Jelentkezett viszont a pásztor, hogy neki mélységiszonya van. Mellé állt az állatorvos azzal, hogy a földszinten elhelye­zett állatok párája melegítené az egész pártházat.

No de a sintér sem nyugodhatott, ha egyszer az állatorvos szóhoz jutott, és felvilágosította az akciócsoport tagjait, hogy nemcsak az állati pára halad felfelé, hanem vele együtt a marha­vész is! Megtámadhatja a pártbizottságot...

Végül is a megyei pártbizottság részéről érkezett a moz­galmi megoldás. Vörös Berta kopogtatott be a sürgönnyel. Mielőtt azt felbontotta volna, biztosította Bódog az átnyújtót arról, hogy a postai munka fontos lévén a párt szempontjából, a postamesternő hivatala közel kap helyet a pártinstruktoré­hoz. Ezzel bocsátotta el Vörös Bertát:

- Kis harcias jelszavakat fogalmazunk együtt!

Majd felolvasta az egybegyűlteknek a táviratot: „Hirdessé­tek az Elvtárs Gondolatait a magasból!”

Ez ugyan ellenkezett az általa képviselt vonallal, de meg is egyezett a korábbival, úgyhogy mindkettő ellenzőinek tette fel a pártos kérdést:

- Ellenségei vagytok az Elvtársnak?!

Az egyöntetű „nem” után a Győző fiú által vezetett Sólyom-csapat verse jelezte, hogy mindannyian a helyes úton járnak:

„Egy falu, egy Párt, egy akarat,
Holnapután felhúzzuk a falakat!”



16. VÖRÖS BERTA PILLANATA


Kihallgatást kért az akciócsoporttól Vörös Berta. Szövegét így kezdte:

- Tekintve, hogy a Riska tehén adta meg az első rúgást...

A Bódog mellére tekintett, bár arra, vagyis az instruktor forradalmi lelkesedésére akkor még nem tért rá. Javasolta viszont, hogy tartsanak fenn egy külön emeletet a forradalmi gondolatot elindító állat számára.


- Legyen Riska - mondta, mert rá gondolt - első tehén a tehenek között!

Tetszett a gondolat az akcióbizottság tagjainak. Kivéve Antit, aki a tehene nevében sértve érezte magát; mégsem kért szót. Melindát kezdetben zavarta a tehén szerepének meg­erő­södése. Viszont az adódó párhuzam csábítónak mutatkozott. Hiszen ha van első tehén, akkor lehet első asszony is. Igaz, hogy ő pártvonalon elérte már azt, amire vágyott, lévén ő a meglásdi párttitkár, viszont ha megkapná az „első asszony” címet, annál nagyobb még egy férfi instruktor sem lehet!

A boltos csupán megfigyelőként volt jelen, a forradalmi javaslattól mégis tüzet fogott. Lelki szemeivel látta már a kommunista jelzővel ellátott üveget, melyben a Riska tejét árusítják.

- Minden tej kommunista lesz Meglásdon - vetette ellen az ifjúsági szövetség elnöke. Bár azt maga is elismerte, hogy a Riska első kommunista a kommunista tehenek között, úgyhogy inkább csak nyelvi vitába keveredtek, amikor azt kellett eldön­teni, hogy a „kommunista Riska teje” vagy a „Riska kommu­nis­ta teje” változat nyerje a szűk körben meghirdetett pályázatot.

Végül is a pap ajánlotta az elfogadható megoldást:

- Legyen „Riska” a tej neve Meglásdon, s írjuk ki alcímnek azt, hogy „kommunista tej”! A Riska tejét viszont ne literre árusítsuk, hanem a „tiszteleteinken” kapjon abból egy korttyal az, aki az Elvtárs portréja elé járul.

A javaslattól meglágyult Melinda a pap irányában. Hiszen látta már, hogyan lepik el a Riska számára fenntartott emeletet a messzi földről odasereglett „Haza Sólymai”, akiknek Melinda mint „Meglásd első asszonya” megfeji az első kommunista tehenet, vagyis Riskát.

A tejet pedig, a meglásdi kommunistát arany kehelyből, a pap kezéből isszák, az Elvtárs portréja előtt.

Hiába fogadták el javaslatát, Vörös Berta izgalma nem csökkent. Sőt, enyhén remegett karja, amikor a szolgálati táskájába nyúlt. - Arra gondoltam - mondta ugyancsak remegő hangon - hogy az instruktor elvtárs fázik...


Bódogot váratlanul érte az, amit ő támadásnak tekintett első félelmében. Azonnal megpróbálkozott a kellemetlen kérdés elhárításával:

- Rosszul fogalmaz a postamesternő. Instruktorként leg­feljebb hidegem van, nem fázok. Nem itt! A Párt házában bennünket a forradalmi hit melegít. És majd az új, mozgalmi Meglásdon meleg lesz...

Az igazság az, hogy fázott, viszont nem vallotta be, ne­hogy letörje a többieket, akik éppen forradalmian lelkesedtek. Mégsem a hideget tartotta legnagyobb bajának. Hanem azt, hogy legutóbb nem élénkült meg forradalmi lobogása, a saját­ja. Hiába dobbant szíve nagyot a megyei távirat olvastán, mellét újabb kupica vér nem lepte el. Alig várta már az ülés végét - hadd ellenőrizze a vécében, felhúzva ingét, hogy sebe behegedt-e.

Alig gondolta ki ezt, Vörös Berta kihúzta kezét a posta­mesteri táskából. Azzal együtt pedig egy kötött blúzt, amit kifordított, és így kifordítva felmutatott az akciócsoport tag­jainak.

A blúz fonákjára egy tömlő volt ráerősítve pumpával!

- Úgy gondoltam - kezdte a magyarázatát Berta -, hogy a Bódog elvtárs vére...

Harmadszor állt az elájuláshoz közel Bódog. Legyengült testét előbb a megyei inspektor elvtárs örömhíre tántorította meg, másodszor a lelkész azon közlése, hogy maga is hall­gat­ja, sőt rögzíti az Elvtárs beszédét, ezúttal pedig a Vörös Berta forradalmi pillanata... mert már annak tartotta, régen nem ellenforradalmi támadásnak.

Hiszen az asszony nem ellene, hanem mellette érvel! Kis­előadásának lényege pedig az volt, hogy a falu forradalmi átalakítása érdekében vigyázniuk kell a kommunista csodára, vagyis miután mindannyian meggyőződtek arról, hogy a Bódog vére folyása az „instruktor elvtárs” forradalmi lobogása tulaj­don­képpen, kímélni kell azt, hogy tovább tartson. Egy pum­pával ellátott szerkezettel, vagyis egy csoda-helyettesítővel, mely diszkrét és kommunista. Olyan meggyőzően érvelt, hogy a jelenlévők tapsban törtek ki. Míg a taps tartott, kielemezte Bódog a Berta beszédéből a vele való csalafinta, vagyis moz­galmi összekacsintást, s hogy vele az ügy érdekében össze­játsszon, azaz hogy ne árulja el vére folyásának megszűntét, vagyis forradalmi lángjának kihunytát, így szólalt fel:


- Hogyha mindez a Párt érdekében történik, elállok én attól, hogy igaz forradalmár véremet hullassam a továbbiak­ban.

- Ebből is kiviláglik Bódog instruktor elvtárs forradalmi­sága! - szőtte tovább a szót Melinda, aki elsősorban nem férjét, hanem jövendő titulusát féltette.

Meglebegtette a visszakapott bikacsököt a rendőrtiszt, miközben szilárd elhatározással a következő ígéretet tette:

- Bódog elvtárs első lesz az elsők között, arról én gon­doskodom!

Kíváncsiságát nem tudván türtőztetni, no meg a pillanatot érettnek ítélvén meg, az ifjúsági vezető, foglalkozását tekintve gáz- és vízszerelő, megfogta a kézi vezérlésű pumpát, és alkalmazni kezdte.

A vörös folyadék, mely a megtévesztésig hasonlított Bódog instruktori vérére, s amely Berta által egy körkörösen futó tömlőbe lett elrejtve, a blúz aljára, első szorításra ki­buggyant. Bizonyítva a falu forradalmi átalakulását áhítozók győzelmét a tamáskodók felett.

Alig öltözött át, illetve be Bódog, berontott a pártházba a Riska elszállítására delegált bizottság. Egyenként jöttek be a tagok, hogy a feszültséget fokozzák. És mind közelebbről lehe­tett hallani a Riska hangját, vagyis bőgését. Ám amikor már a tehenet várták, a Győző gyerek lépett be - kezében a magnó­val.

- Kommunista gyerek! - kiáltotta nagyapja, a meglásdi párt­bizottság egykori titkára, s aki mellé állva támogatta a fiút.

- Az éhség miatt tántorog - mutatott unokájára - hiszen egy kerek hónapja nem evett. Annál nagyobb viszont a moz­gal­mi öntudata! - Azzal kivette a gyerek kezéből a magneto­font, s a feje fölé emelte, hogy mindenki lássa.

- Hol a Riska? - kérdezte Bódog rosszat sejtve.

- Tömik - világosította fel tömören Felszegi Jóska - az állat­orvos meg a sintér.

- Az utolsó pillanatban... - folytatta diadalittas beszámoló­ját a volt párttitkár. - A Riska utolsó leheletét, vagyis bőgését vette fel az öntudatos gyerek!


Megint csak Vörös Berta találta fel magát, mert ez volt az ő forradalmi pillanata, kétség hozzá nem fér.

- Állítsuk múzeumba a Riska kitömött testét!

Kitűnő ötlet! Bódog, akinek fejében elrendeződtek újra a dolgok, meg is találta a múzeum számára a helyet. A földszint a traktoroké, világos, még hogyha a motorina nem is érkezett meg. Az első emelet a teheneké, következnek a sertések meg a falusiak. Viszont a pártbizottság meg a falu lakói közötti emelet berendezhető a Riskának.

- Körmenetet szervezünk, elvtársak - kiáltott fel a pap - felmutatjuk azon a Riska patáját, mellyel a Bódog elvtárs mellén a sebet ejtette!

- Nem a pártház körül - ellenkezett Bódog, aki féltette a még meg sem fogant kommunista búzát.

Ám a papot nem lehetett leállítani. Kitalálta a múzeum sarkába a mozgalmi jászolt, ahol a forradalmi átalakulás elleni vétkeiket vallhatják meg Meglásd lakói. S akit felmentenek bűne alól, azt egy kar, mely Riska patáját jelképezi, vágja mell­be, ugyanott, ahol Bódog elvtársat Riska.

Felugrott ekkor ültéből az ifjúsági vezető, és megígérte, hogy a műpatát ők elkészítik a traktorállomáson. Javasolta ugyanakkor, hogy nevezzék el a Forradalom Patájának.

Míg a többiek szabadon lelkesedtek, kézbe vette Bódog a Riska még preparálatlan csülkét. S miután megállapította, hogy jó fogás esik rajta, legyezni kezdte vele kötött blúzát, azt, melyet Bertától kapott. A Riska csülke bevált, vagyis a vörös folyadék vér gyanánt ráömlött a blúzra.

- Elvtársak! - próbálta hangját az újfajta forradalmi lobo­gás­tól felbátorodott Bódog. - Elvtársaim! - jött meg elégedett­sé­gé­hez a gondolat. - A múzeumot, bár Riskát még csupán tömik, felavatom. Felhúzzuk hozzá a pártház falait is, mely neki otthont ad. A forradalmi lobogás egyikünket se hagyja nyu­godni! Végeztem.

Elérkezettnek találván az időpontot, nagyapai minőségé­ben a volt párttitkár bekapcsolta a magnót, majd a Riska bőgésével a háttérben ezeket mondotta:


- A Riska hangját szolgáltató magnót, elvtársak, a múzeum falára kiakasztjuk. Hej, mennyi történelmi jelentőségű beszédet rögzítettek vele! Azoknak köszönhető az új, a forradalmi Meglásd!

- Megláttuk! - kiáltották az elszánt akciócsoport-tagok. - Él­jen a Párt, éljen az Elvtárs! - csujogtatott a nőbizottság elnö­ke.

Végszóra behozták a kitömött Riskát.


17. VÉGE MEGLÁSDNAK


Az új pártházat avatták. Bódog arra gondolt, hogy kitűnő alka­lom az avatás megmutatni, mennyire forradalmi a falu, melyet maga alakított át. Éppen ezért kirendelte annak apraját-nagyját a buszmegállóba, hadd fogadják virággal és tapssal a megyeközpontból érkezetteket. Meglepetést is tartogatott számukra: a kommunista búzát. Vagyis tartotta magát a fo­gadalmához. Kibővítette a pártházat, valamint kitermesztette a meglásdi kommunista búzát, valóra váltva a megyei inspektor elvtárs forradalmi álmát.

Minthogy minden kezdet nehéz, annyi búzaszálat, amennyi­ből egy kéve kikerülne, nem tudtak learatni Meglásdon, hiába vetették be a földeket búzával. A föld ellenkezett, a búza he­lyett eper dugta ki a fejét - míg fel nem léptek ellene. Létre­hozták ekkor az epret gyomláló bizottságot, melynek egyetlen feladata volt járni a földeket, és kivágni az eperpalántákat. Kezdetben csupán a legbizalmibb elvtársakat gyűjtötték össze egy mellékbrigádba, mely a gyomirtók felügyelete alá tartozott, utóbb annyira meg kellett növelni a számukat, hogy külön kezeslábast kaptak, meg indulót. Természetesen az „instruktor elvtárs” éber tudatú Győző fia bizonyult a legjobb rigmus­faragónak.

Egy emberként várt a falu a buszmegállóban. Meglásdi népviseletben, vörös pántlikásan középen Melinda, lévén egy személyben az instruktor, vagyis Bódog elvtárs-felesége és a falu párttitkára, aki ráadásul készen áll arra, hogy kisegítse lélek­jelenléttel Bódogot, ha az Anti lánya elájul a kommunista búza átadása közben. A búzakoszorút a szomszédból kapták. Kölcsönbe, így tudta a falu népe. Anti járta le a lábát térdig, hogy egyáltalán megvehessék. Kölcsönről szó sem volt, hiszen a meglásdi kommunista búzában azok nem hittek. A cél szem­pontjából mindegy volt. Vagyis kaptak két kévével, melyeket a pap egy közös tiszteleten megáldott, majd egy hétig előtte, egy hétig utána mondták kórusban a „Mielvtársunk”-ot, hogy a Kacska Rózi fonta koszorú szét ne bomoljon. S ahogy a busz­megállóbeli „elvtársvárásból” nem, úgy a közös tiszteletekből sem vonhatta ki magát senki, még a betegek sem. Mind­annyian összegyűltek a hallban, hogy együtt mondva a Mielvtársunkot tudatosítsák közös erejüket, meg maguk valamint a magok összetartozását.


Ekkor jelentkezett először a helyhiány. Nosza, két tartó­oszlopot azonnal kivertek, mégsem lehetett látni a hátsó sorok­ból a papot. Bódognak alig kellett szelíd szóval rendreutasítani a kőműveseket, újabb hármat úgy a helyen széjjelvertek. Igaz, hogy a folyosókon is álltak, de nagy vonalakban meg volt oldva a nehéz kérdés. Az avatás alkalmával viszont nem a díszterem­ben, hanem a földszinten akarta Bódog fogadni a jeles ven­dégeket. Ezért az ott rozsdásodó másfél traktort elszállították régi helyére, az egykori megleszi traktorállomásra, és sorsára hagyták. Jobb lett volna fedezéket keresni nekik, ám a traktor­állomás farészeit eltüzelték az első hideg napon.

Nem minthogyha elfeledték volna az akcióbizottság kez­deti ígéretét, hogy majd a földszinten, illetve az első emeleten elhelyezett állatok lehelete melegíti ki a pártházat. Viszont az állatok, két házinyúl kivételével, elhullottak a marhavész követ­keztében. Emlékezzünk arra, hogy meg nem válogatott szavai miatt az állatorvost „leváltotta” Bódog. A szérumot, mellyel a marhavész ellen a harcot felvehették volna, hagyták elfolyni a pátházba való költözés közben. Úgyhogy a sintér feladata lett az állatállományt sebtiben eltakarítani.

Régen volt az! Csoportos kommunista szellemben való nevelésüknek is a legelején...

Állt tehát Bódog a vendégekre várva a buszmegálló dísz­padja mellett. Mennyi mindent látott az a pad! Illetve elődje, mert arannyal bevont új padot készítettek. Azon a régin aludt Bódog első éjszaka, miután a Forradalom Útján táskarádióval a kezükben elindultak. Dehogyis volt ő akkor még pártinstruktor! Viszont az Elvtárs gondolatai már megfogantak a lelkében.

Akkor már és még vérzett. Azokra a hősi napokra em­lékezve nosztalgiával tele kapott a szíve fele. A mozdulattól a pumpa összeszorult, s a forradalmi lobogást jelképező festéket, mely vérét helyettesítette, kilöttyentette a mellére. Vörös Berta találmányát, a csodahelyettesítő kezdetleges pumpát addig tökéletesítette a szerelőbrigád, hogy nemcsak véreznie nem kellett a Bódog sebének, hanem attól is megkímélték Bódogot, az instruktorrá avanzsált meglásdi csodát, hogy nyomnia kell­jen a pumpát; elég volt behajlítani a karját.


Most, hogy nosztalgiából ösztönösen behajlította, kilöttyent újra mellére a festék, vagyis megújult, bár szándéka más volt, forradalmi lobogása. Nocsak. Az akcióbrigád külön erre a feladatra kiszemelt tagja jelezte a lobogást, intésére pedig a forradalmi falu üdvrivalgásban tört ki:

„Bódog elvtárs,
Miénk Meglásd!”


Észrevette ekkor Bódog, hogy a falu, vagyis a pártház tetejéről integetnek. Ez volt a jel arra, hogy közeledik a busz. Hátranézett, hogy megvan-e még a búzakoszorú, ám azt látta, hogy az annak átadására kiszemelt gyereket ájultan ápolják a földön. Mi mást tehetett volna, szúrós szemmel nézett Antira, amiért az ragaszkodott hozzá hogy lánya adja át a kommunista búzát. Pedig társadalmi munkában még a szúrós szálakat is kigyomlálták, csakhogy az allergiás gyereknek baja ne essen...

- Mit tegyünk? - kérdezte kétségbeesetten Melinda.

Víz nem volt a faluban, mivel a vízszállító ciszterna oldala kilyukadt, a kutakat meg betemették földdel, hogy minél nagyobb felületen termesszenek kommunista búzát. A gyerek tehát egyelőre nem fog magához térni. Intett hát Bódog Melin­dának, hogy húzzon térdharisnyát, s maga vegye át a koszo­rút. Időközben s azért, hogy a falusiakat ne demoralizálja a váratlan baleset, elmondatták a töltelékként kitűnően alkal­maz­ható versikét:

„Asztalunk lehúzza
Kommunista búza!”


A búzakoszorú el volt hát intézve. Felkapta ekkor Bódog a csákányt, hogy azt maga adja át. A forradalmár falut befogadó pártház rendhagyó felavatásának ugyanis azt szánták, vagyis az utolsó közfal eltávolítását, a földszint, azaz a gyűlésterem bejáratából.

„Ne válassza el mozgalmi lelkünket fal!”

Ez volt a Melinda jelszava. Előbb csak a lakások bejárati ajtaját szerelték le. Azután megszervezték a közös étkezést. Sőt, együtt főztek, amikor az élelmezési brigád sikereket ért el a beszerzés frontján. Kompótot készítettek, amikor még hasz­nál­hatták a ciszternát.


- Kilyukadt a ciszterna! - figyelmeztetett a szerelő még időben. Ám a tetőre küldték, ahol a hangszóró megjavításában kellett segédkeznie. Ugyanis aznap reggel már nem lehetett hallani a Riska bőgését, amire általában ébredtek, s félő volt, hogy elmarad az estéli közös tisztelet természetes járuléka, részlet az Elvtárs valamelyik történelmi jellegű beszédéből.

Tülkölt a busz, Bódog még egy utolsó slukkot pumpált a vérét helyettesítő léből, majd forradalmi öntudattal arcán köszöntötte a megyei párttitkárokat. Szíve a helyéről majd ki­szökött, amikor közöttük az első titkárt meglátta.

- Kicsúcsosodik, megyei első titkár elvtárs - mondotta Bódog -, jelen ünnepünkben forradalmi lobogásunk. Ideológiai­lag elmaradt falu volt Meglásd, csupán a reményünk emelke­dett fel az Elvtárs Gondolatainak magasára. Éppen ezért lebon­tot­tuk, majd újraépítettük a falut. S nemcsak kiszélesedett az egykori alacsony pártház, hanem kibővült, felemelkedett, faluházzá, pártfaluvá lett. Melynek legfelsőbb emeletén - a megyei pártbizottság sugallatának megfelelően - székel a párt­bizottság, azaz nem székel, hanem padol, ugyanis a székeket kidobtuk... Gyűléstermünk megmaradt oszlopát viszont tüntesse el egy utolsó csákánycsapással, mely számára az első, a megyei első titkár elvtárs! Éljen a Párt! Ne válasszon el bennünket fal! Bölcs vezetőnk nekünk az Elvtárs!

Ezeket mondva, a díszcsákányt átadta az első titkárnak. Nem említette a búzát, úgy gondolta, majd csak az elragad­ta­tás tetőfokán hozakodik elő vele. Közelinek tudván az időpon­tot, Melindát maga mellé húzta Bódog, hadd legyen kéznél.

- Összedől a falu! - hallotta ekkor háta mögött a Felszegi Jóska hangját. Hátra sem fordult, arccal a díszcsákánynak határozta el, hogy azon nyomban, ahogy a vendégek elmentek, kirúgja Felszegi Jóskát egyszer s mindenkorra a pártból. Vagyis a pártházból, egyben a faluból.

Két Haza Sólyma díszkesztyűt adott át ekkor a megyei első titkárnak, hogy a díszcsákányt első titkári keze azzal fogja meg. Az ünnepi pillanatot vakuval megörökítve, a Vörös Csillag fotósa sajnos megvakította a szomszéd faluból kölcsönkért tenyészbikát, mely a meglásdi kommunisták sikereit volt hiva­tott szemléltetni, aminek a vége az lett, hogy a borzolt idegű állat megkergette az első sorokban ünneplőket. Félelmében a pap lehasalt, amin a kórus csintalanjai nevetni kezdtek.


No de a titkár a kommunista versenyben elért első he­lyezést látta a bikában, nem a szarvát, úgyhogy felemelte a csákányt, s vele az oszlopba belevágott.

Hatalmas robajjal dőlt össze az épület. Betemette a fel­vert por az ünneplő sereget, mely nem is értette meg - leg­alább­is az első pillanatokban -, hogy mi történt. A rendőrtisztre gyanakodtak, hogy elsütötte a pisztolyát, Győzőre, hogy han­gu­lati aláfestéssel támasztja alá legújabb műsorát, a traktor­állomás szerelőjére, hogy feltalálta a rakétát, mely a forradal­már falu dicséretét viszi meg más égitestekre.

Az ünneplő tömeg fölött hosszú ideig a Riska rekedt hangja süvített, melyet a meghibásodott magnó megállás nél­kül szolgáltatott a romok közül.

- Győztünk! - kiáltott fel a Győző gyerek.

Mintha intésre, skandálni kezdték egyszerre az éber meglásdiak:

„Megláttuk! Megláttuk!”



<< предыдущая страница   следующая страница >>